Fátum: Álarc


Prológus

Úgy döntöttem leírom Nektek ezt a történetet. Tanulságos lehet mindenki számára. Mi is történt meg velem ötven évvel ezelőtt? Egy nő az egész életemet megváltoztatta. Miatta az addigi nyugodt életem romba dőlt és kezdetét vette az örökös hajsza a Szent Jogarért. Sok helyen jártam, sok szépet láttam, de sok borzalmas dolgot is. Remélem, ezek nem válnak valóra, vagy nem ismétlődnek meg többször.
Gyere hát Olvasó és merülj el ebben a könyvben örömöd leled. Fogom is pennám és kezdek mindent az elején…

1. Boszorkányégetés

 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország. Partjait három tenger mosta, sík vidéktől az óriási hegyóriásokig mindent fellelhettél benne. Ezt az országot Magyarországnak hívták.
Magyarországon ebben az időben Vilmos király uralkodott. Nagyon fura természet volt, sokan azt híresztelték róla, hogy bolond. Tanácsosai kedvükre írhatták át a törvényeket és lophattak a királyi kincstárból. Ha a király gyanakodni kezdett, csak az orra elé dugták a megfelelő pergament, így úgy hitte, ő adta ki a rendeleteket.
Ezen tényekre hiába hívták fel Vilmos király figyelmét. Csak szórakozottan legyintett egyet és tovább folytatta kedvenc időtöltését: a disznó kergetősdit.

Azonban nem mindenhol volt ilyen a helyzet. Az ország keleti, óriási hegyláncokkal övezett területein kapu nyílott egy másik világra, Tenebrosra.
Ez az ország merőben különbözött a magyartól. Ugyan egy országon belül foglaltak helyet, mégis, mintha egy másik világban járna az ember, amikor elhagyja az Alföldet. A Keleti-Kárpátok veszélyes terület volt ekkoriban. Csak a legbátrabbak, vagy éppen a legbolondabbak merészkedtek be oda. A kis gyermekeket azzal rémítették, hogy ha rosszul viselkednek, Tenebrosba száműzik őket. Mert gyűlölték Tenebros népét, ugyanakkor borzasztóan féltek is tőlük. Ugyanis a tenebrosiaknak volt egy különleges képessége: mindegyikük mágikus hatalommal bírt. Náluk elfogadott dolog volt a boszorkányság, melyet a magyarok mélységesen elítéltek. Ha egyetlen tenebrosi is lépett a földjükre, azt máglyán égették el. Ezt igazságszolgáltatásnak nevezték, ám lehet, hogy valójában csak irigyek voltak, mert ők nem tudtak varázsolni.

Csongor, Vilmos király elsőszülött fia és öccse, Viktor ráérősen lovagoltak a budai vár felé.
A nap vidáman sütött le a serénykedő emberekre. Tegnap éjszaka hatalmas zápor hullott az országra, így minden úszott a vízben. Pedig a Nap már jócskán járta útját az égen.
A parasztok nagy része a portája körül szorgoskodott, mások a jószágokat hajtották ki a legelőre.
A város szélén laktak a legszegényebb parasztok, düledező vályog házaikban, amiből szinte minden nap összedőlt egy. A poros utcát ennek ellenére igyekeztek tisztán tartani, hiszen még is ez volt a főváros.  
- Nem értem, miért kell erre jönnünk, Öcsém. Itt a pornép közt akarsz eljutni a várba? – kérdezte Csongor Viktortól egy grimasz kíséretében. Tengerkék szemeit undorodva jártatta végig az omladozó házakon. Szalmaszőke, vállig érő, sima haja meg-meg lebbent a szélben. Kemény arcvonásaival mindenkit tiszteletre utasított az udvarban. Fehér, bő ujjú inge felett csak egy barna vértet viselt, nehogy a haramiák megtámadják őket az erdőben. Bár most már igencsak bánta ezt a lépését, mert eléggé megizzadt a nyári melegben.
- Igen, ragaszkodom hozzá, hogy erre kerüljünk. Mint pap, kötelességemnek érzem, hogy meglátogassam az egyház híveit – válaszolta Viktor.
Csongor erre csak az égre emelte tekintetét, majd meglódult hófehér lovával.
Viktor mosolyogva tekintett le az integető gyerekekre és asszonyokra. Némelyik rendszeresen járt Isten házába és buzgón imádkozott a Mindenhatóhoz. A templom mindig tele volt, akadtak olyan napok, amikor már nem fértek be az épületbe.
A harminckét éves férfit mindenki szerette. Világoskék, kissé zöldes szeméből mindig derű, biztatás sugárzott. Szeretett törődni az emberekkel. Sokszor ellátogatott a kolostorokba, hogy segítsen gyógyítani, néha elemózsiát osztott a nincsteleneknek, akik egy őszinte mosollyal hálálták meg azt.
A kér testvér egyáltalán nem hasonlított egymásra, csupán külsőleg. Világnézetük, véleményük szinte sosem egyezett és viselkedésükben is különböztek. Csongor magának való, gőgös férfi, aki imádta a nőket és más testi élvezeteket. Jókat evett, bálokba járt, ott szórakoztatta a hölgyeket. Mindig az erőszakot kereste, hogy megmutathassa erejét.
Viktor ezzel szemben visszahúzódó, szerény, aki szeretett segíteni az embereknek.

A pap még fivérénél is jobban izzadt fekete reverendájában. Ilyenkor igazán nem volt előnyös ez a viselet. Elővett egy barna kendőt és megtörölte világos arcát, majd fülig érő, piszkos szőke, már-már barna haját. Abból is csöpögött a víz.

A téren egyre több nép gyülekezett. Mindenki izgatottan kiabált. Viktor közelebb lovagolt és megkérdezett egy parasztembert, mi is van ott készülőben.
- Hát nem tudja Atyám? Ma boszorkányt égetnek, méghozzá nem is akármilyet: egy tenebrosit Atyám, egy tenebrosit! – kurjantott az öreg paraszt, majd megemelte kalapját és tovább állt.
Viktor összehúzta a szemöldökét. Ez ellen tennie kell valamit. Boszorka vagy sem, meg kell mentenie az életét. Jól tudta, milyenek a tenebrosiak, azonban ha most megégetnek egyet, azzal a budaiak sem lesznek nemesebbek a tenebrosiaknál.   
- Meg kell akadályoznom! – jelentette ki eltökélten és már nyargalt is a máglya felé.
- Mi? Megőrültél? – hitetlenkedett Csongor, de addigra Viktor már eltűnt.
Viktor elől azonnal félreugrottak, így hamar eljutott a máglyáig, ahol éppen akkor kötözték ki a szürke rongyba öltöztetett tenebrosi boszorkányt.
Amint kihozták, az ég beborult, szürke takaróba burkolva az eget. A lány fehér bőre szinte világított, melyet néhol korom és vágások csúfítottak. Majdnem derékig érő, enyhén hullámos fekete haja volt és nagy, sötét szemei. Finom arcvonásaival úgy nézett ki, mint egy földre szállt angyal. Nyugodtan tűrte, ahogyan a hóhér durván odaköti a fához. Aztán elkezdett kacagni. Ez ilyenkor nem normális dolog. Mások rimánkodni, imádkozni vagy ordítani szoktak, de semmiképp sem szórakoznak ilyen jót rajta. Mintha egyáltalán nem félne attól, hogy megégetik.
A hóhér elvette a meggyújtott fáklyát az egyik paraszttól és elindult, hogy meggyújtsa a szalmát a farakás alatt. A téren már nagyon sokan összegyűltek és szinte egy emberként bíztatták a hóhért. A közeli házak ablakából is fürtökben lógtak az emberek. Nagy eseménynek számított Budán egy tenebrosi boszorka égetése. Mindenki szívesen nézte, hogyan pusztulnak el ezek a teremtmények.
- Megállj! Megtiltom, hogy bántsa azt a lányt! – szólalt meg Viktor.
- De Atyám! Ez egy tenebrosi boszorka. Tudja, mennyi rossz dolgot elkövetett már? Ezek érdemlik meg a legjobban, hogy a Pokolra jussanak! – kiabálta a hóhér.
A lány csak mindentudóan vigyorgott Viktorra. Halálos nyugalommal, szinte élvezettel szemlélte az eseményeket.  Majd fejét oldalra billentette, még a száját is lebiggyesztette, úgy nézett a férfira. Úgy festett, mint egy kisgyerek.
- Mindenki követ el hibát. Mégsem égetik meg a csalót, aki meglopta a szomszédját, vagy aki hazudott. Vagy netán embert ölt – itt nyomatékosan a fekete csuhába öltözött hóhérra nézett. Ezen mintha a férfi kicsit elgondolkodott volna és megállt.
- Mit tett ez a lány? – fordult Viktor a néphez.
- I didn’t do anything(1) – szólalt meg a boszorkány.
- Hallja? A sátán nyelvén beszél! – ordította az egyik paraszt és rémülten rámutatott a mosolygó boszorkányra.
- Mit követett el? – ismételte meg a férfi a kérdést.
- Szerencsére semmit. Még idejében elkaptuk ezt a szégyentelent – húzta ki magát büszkén a hóhér. Újra megtalálta a hangját
- Da ha nem követett el semmit, akkor miért kellene elégetni? – háborodott fel, majd leszállt a lováról és a lányhoz sietett, hogy eloldozza a kötelet.
- Héj! Mit csinál? – a hóhér elhajította a fáklyát, de olyan szerencsétlenül, hogy az meggyújtotta a szalmát, melyet a fa alá raktak, hogy gyorsabban fogjon tüzet. A nép felhördült, akik közelebb voltak kicsit távolabb húzódtak, ám senki nem avatkozott közbe.
Viktor lázasan kezdte eloldani a kötelet, de az csak nem akart engedni. Kínjában felnyögött, de folytatta a munkát. Szerencsére Csongor megállította a hóhért, így az már nem zavarta a papot. Az emberek úgy tűnt, élvezik a műsort. Hiszen nem minden nap történnek ilyen dolgok még Budán sem.  
Végül a kötelet sikerült annyira meglazítani, hogy a lány a karmaival elvégezte a munka végét. Viktor megfogta a kezét és elszaladtak barna lováig. Csongor eközben leütötte a hóhért és az öccse felé sietett.
- Ez nem nagyon vet ránk jó fényt drága Öcsém – szűrte a fogai közt a férfi, majd előre vágtatott.
A parasztok zúgolódni kezdtek. A tömeg elkezdett feloszlani. Bizonyára nagyon csalódottak voltak, hogy ma nem nézhettek meg egy tenebrosi boszorkányt, aki ordítva adja át magát a tűz mardosó nyelveinek.
Viktor és a boszorkány felültek a lóra és követték Csongort. A papot egyáltalán nem érdekelte, hogy ezen tett nem vet rájuk jó fényt. Érezte, hogy meg kell mentenie ezt a lányt és így is cselekedett. És nem fogja megbánni.

Egy sűrű erdő felé vették útjukat. A levelek között alig szűrődött be fény, félhomályba vonva a földet és az erdőben utazókat.
- Thank you very much(2) – suttogta a boszorka Viktor mögött.
- Szívesen – bár Viktor nem értette a nyelvet, talán köszönetet nyilvánított. Mindenesetre ő tudatta vele, hogy szívesen cselekedett.
- Ha ezt apánk meg az udvar megtudja, csoda lesz, ha nem tagadnak ki minket – morogta Csongor.
- Elég lesz a vészmadárkodásból.
- Nem, nem lesz elég! Megmentettél egy gyilkost! – bökött a lány felé.
- He’s right. I’m a murderer(3) – bólogatott a boszorkány.
- Az az érzésem, hogy ez érti, amit mondunk, csak nem hajlandó megszólalni magyarul – nézett a fekete hajú lányra Csongor.
- Of course, you oaf (4)– nézett rá lesajnálóan a másik.
- Mondom! – tárta szét karját Csongor és egyre mérgesebben méregette a lányt.
- Jól van, ezt fejezzük be – szólt békítően Viktor.
- És mégis, mit akarsz kezdeni vele? – érdeklődött bátyja.
- Nyilván elengedem. Csak azt nem értem, hogyha varázsereje van, akkor már miért nem szökött el akkor, amikor kiszabadult – csóválta fejét a férfi és hátrafordult.
Bátyja inkább eltávolodott tőlük. Mikor már hallótávolságon kívül lovagolt, a boszorkány megszólalt:
- Mert megitattak velem, valami főzetet, aminek míg ki nem megy a hatása, nem tudok varázsolni – adta meg a választ a lány.
Viktor ijedtében majdnem leesett a lóról. Szóval tényleg tud magyarul?
A boszorkány nagyon jót szórakozott az ijedt arckifejezésén.
- Hogy hívnak? – kérdezte tőle a pap, miután sikeresen visszaügyeskedte magát lovára.
- Angelika.
- Milyen érdekes. Egy boszorkánynak azt a nevet adni, hogy angyal – mosolyodott el Viktor.
- Viktor te magadban beszélsz? – állította meg lovát Csongor és hátra nézett.
- Csak hangosan gondolkodtam – nyugtatta meg fivérét a másik.
- Te egyre bolondabb leszel – csóválta meg fejét bátyja, majd újra előre nézett.
Viktor úgy gondolta, érdekes napoknak néznek elébe. Már csak az udvar szidalmait kell túlélniük. Vagy előbb még az erdőt? Mert most jött rá, hogy a lehető legrosszabb erdőbe tértek be.    

(1) Nem csináltam semmit
(2) Köszönöm szépen
(3) Igaza van, gyilkos vagyok
(4) Persze te fajankó

Oldal: Fátum - Álarc
Fátum - Magyarország története kicsit másként - © 2008 - 2024 - fatum.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat